ARTE LEGIS A kerékpár tervezése nem a hagyományos módon történt, ahogyan általában a karbonszálas konstrukcióknál szokás. Nem szerkezetként tekintettem az egészre, ami különböző alkatrészekből – elemekből áll, hanem egy egységes műalkotásra. Nem bontottam részeire, hanem egészében akartam megfogalmazni azt az erőt, lendületet és eleganciát amit éreztem. A művészetben bevált gyakorlatot követtem. Harmóniát kerestem, és a megfelelő formákat kutattam mindaddig, amíg eljutottam arra a pontra, ahol már sejteni lehet a bringa szándékát: hogyan akar fejlődni, működni, és hogyan akarja szolgálni használóját. Kizárólag a megérzéseimre hagyatkoztam, szándékom pedig az esztétikát egyesíteni a funkcióval.
RECUMBENS - FEKVŐBICIKLI
Kapcsolat